npub1j2…wcmzd

## This is not a Hollywood movie, this is the whole reality!
It happened in Hungary, now, in March 2026, a month before the parliamentary elections, at the end of the "reign" of the then, since fallen Hungarian dictator, Viktor Orbán.
The so-called "Golden Convoy affair".
That's all about the relationship between Ukraine and the then still Russian-friendly Hungary.
I don't want to translate the article because it's long, maybe an automatic translation would be better.
The abbreviations in the article are TEK - Terror Prevention Center, NAV - the same as the IRS, AH - Constitutional Protection Office.
Tisza - the name of a river (part of it flows on the Hungarian-Ukrainian border), but the same name is also the name of the party that won the elections, and which party was the target of this action, and which was organized by the party of the then dictatorship, Fidesz.
Here is the article from the Hungarian website 444.hu, with the title also in English:
## “During the interrogation I heard some terrible screaming from outside”, “as if someone was screaming in pain”
## „A kihallgatás ideje alatt valami szörnyű ordítást hallottam kintről”, „mintha valaki fájdalmában üvöltött volna”
A választások előtt pár héttel a magyar hatóságok megállítottak két ukrán furgont, amelyek az ukrán állam pénzét szállították át az országon, szabályszerűen. Ez lett az aranykonvoj-ügy.
A pénzt a magyar állam lefoglalta, az azt kísérő ukrán férfiakkal a hatóságok kőkeményen bántak, egyikük kórházba is került. Az ügyvédjük ezért feljelentést tett, és nyomozás is indult.
Lapunk megszerezte a pénzszállítók tanúvallomásait, amelyekben részletesen beszélnek arról, mi történt, miket kérdeztek tőlük, hogyan beszéltek velük a magyarok.
Hogy pontosan mi történhetett a kihallgatásokon, az azért is érdekes, mert a Fidesz a kampányát nagymértékben ukránellenes propagandára építette, és arra tett utalásokat, bizonyítékok nélkül, hogy a Tiszát is ukránok pénzelik.
Oroszul kiabálnak a maszkos, gépfegyveres kommandósok a Vecsés melletti Mol-kút parkolójában. „Hol van a fegyver? Hova raktátok a fegyvereket?” – de az aszfaltra fektetett, hátrabilincselt kezű ukrán férfiaknál, akikhez a kérdés szól, nincs fegyver. Az akció irányítói ezt alig akarják elhinni. Azokban az autókban, amelyekből néhány pillanattal ezelőtt kiparancsolták a férfiakat, 27 milliárd forint értékben szállítanak dollárt, eurót és aranyat.
A földön fekvő pénzszállítók fejére maszkot tesznek, de fordítva, hogy a szövet a szemüket takarja. Ezután többeket a bilincsnél fogva megemelnek, és jó pár méterrel odébb húznak az autóktól. Leveszik róluk a golyóálló mellényt, többekről a cipőt is, átvizsgálják a ruhájukat, a zsebeiket kiforgatják, és ellenőrzik a személyazonosságukat. „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre. Leguggolt mellém valaki, és a fejemre térdelt” – emlékezett vissza később az egyikük.
Az úgynevezett aranykonvojügyből az Orbán-rendszer végnapjainak legsúlyosabb diplomáciai botránya lett, a pénzszállítók jogi képviselőjének feljelentése nyomán pedig eljárás indult a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen jogellenes fogva tartás és más bűncselekmények miatt.
Az ügy a Fidesz bukása után kapott lendületet. A NAV visszaadta az ukrán banknak a lefoglalt pénzt, közben az ügyészség elkezdte kihallgatni a március 5-i eset tanúit. Június 29-én aztán meggyanúsították Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az ukrán pénzszállítók ellen, a sértettek sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettével. A NAV azt is jelezte: bűncselekmény, és nem bizonyíték hiányában tervezik lezárni a pénzszállítókkal szembeni nyomozásukat.
Lapunk birtokába kerültek azok a tanúvallomások, amelyeket az ukrán pénzszállítók tettek a jogellenes fogvatartás gyanújával indult nyomozásban, ezek alapján rekonstruáljuk, hogy elmondásuk szerint mi történt az elfogásuk és a kiutasításuk között. Május 27. és július 10. között hallgattak meg őket videóhíváson keresztül.
Fontos rögzíteni, hogy bár a hamis tanúzást büntetik, senki sem köteles magára terhelő vallomást tenni, és ami elhangzik, nyilvánvalóan az ukránok szubjektív beszámolója. Ugyanakkor az ügyet NAV-os és ügyészségi belső dokumentumok, valamint két eljáró NAV-os vezető és Hajdu János tanúvallomásai alapján is részleteiben ismerjük, és ezeknek az ukránok vallomása nem mond ellent, ahogyan lényegi kérdésekben egymással is megegyeznek a visszaemlékezések.
Az elején még minden simán ment
Valamennyi vallomás ugyanott kezdődik: a Raiffeisen Bank egyik bécsi fiókjában. A bank egy erre a célra elkülönített helyiségében, kék színű zsákokba csomagolva a csapat reggel 8 és 9 között felvette a pénzt és az aranyat. Szokványos munkanapról beszélnek, minden rutinszerűen ment. A bankból a bécsi reptérre mentek, hogy felvegyék a szállítmány vámügyi dokumentációját egy erre szakosodott irodában.
-- from here only for the subcribers of 444.hu --
„Ebben az iratban szerepel az összes adat ahhoz, hogy az Európai Unió területén jogszerűen mozgassuk ezt a szállítmányt. Ezekben az okmányokban az is szerepel, hogy az Európai Unió területét Záhonynál fogjuk elhagyni. Az iratok felvételét követően a szállítási útvonalat is rögzítették az elektronikus nyilvántartásban. Az útiterv az volt, hogy Bécsből a záhonyi határátkelőhöz megyünk közvetlen, tehát a budapesti körgyűrűn elkerültük volna a várost” – magyarázza vallomásában a csoport vezetője, az extitkosszolga Hennagyij Ivanovics Kuznyecov tábornok. Ő az egyetlen a pénzszállítók közül, akinek megjelent már a neve a sajtóban, a többiek nevét nem írjuk le.
Amikor átlépték az osztrák-magyar határt, rendőrök állították meg őket. Kuznyecov kiszállt, átadta a kért dokumentumokat, és a pénzszállítók útleveleit. A rendőrök körbementek, és ellenőrizték az ukránok személyazonosságát. Mindent rendben találtak, de Kuznyecovnak állítása szerint feltűnt, hogy „az egyik rendőr a telefonját nyomkodja, mintha fényképfelvételeket csinálna a dokumentációról. Úgy gondolom, hogy vagy fényképeket készítettek, vagy a dokumentum adatait diktálták be valakinek. Nem kérdeztek semmit, csak megnézték a dokumentumokat, és tovább engedtek”. Az egész nem tartott tovább 5-10 percnél.
Nem tudjuk biztosan, hogy ez a sima közúti ellenőrzés összefügg a későbbi rajtaütéssel, de valószínűnek tűnik. Az akcióban résztvevő NAV-os vezetők és Hajdu János vallomásai szerint az Alkotmányvédelmi Hivatalnak (AH), a magyar kémelhárításnak, akik a pénzszállítással szemben a feljelentést tették, valamiképpen ellenőrizniük kellett, hogy valóban van pénz aznap az autóban. Ekkorra már a TEK budapesti központjában mindenki a helyén volt, csak erre a visszajelzésre vártak, és a délelőtti órákban meg is jött az infó, hogy indulhat az akció.
A rajtaütés
Budapest után egyszer csak szirénázó rendőrautó előzte meg a konvojt. Először le akartak húzódni a pálya szélére, de a rendőrök intettek, hogy kövessék őket. Egy benzinkútnál álltak meg, ahol intett a rendőr Kuznyecovnak, hogy szálljon ki az autóból. A volt titkosszolga átnyújtotta a papírokat a rendőrnek. Kuznyecov így emlékszik vissza, mi történt ezután:
„A rendőr elvette az iratokat, és visszaült azokkal a szolgálati autójába. Ebben a pillanatban kezdődött az akció, a rajtaütés. Az általunk használt gépjárműveket páncélozott gépjárművekkel vették körül. Az egyik páncélozott gépjármű elzárta az egyik pénzszállító autó útját, míg a másik a hátsó gépjármű mögé parkolt. Eközben rengeteg rendőr érkezett a helyszínre, akik taktikai öltözékben voltak, és fel voltak fegyverkezve.
A páncélozott gépjárművek tetején gránátvetők voltak, amelyeket ránk irányítottak. Nekem úgy rémlik, hogy a benzinkút tetején még mesterlövészek is voltak. Az egyik páncélozott gépjármű mögött egy olyan rendőr is állt, akinél még gránátvető is volt.
Mivel be voltak kapcsolva a gépjárművek szirénái, ezért nem igazán értettem, hogy milyen utasításokat akarnak adni, mert ezeket magyarul és oroszul is mondák. Miután láttam a rendőrök ruházatán a TEK feliratot, utasítást adtam a nálam lévő rádiótelefonon a pénzszállító autókban tartózkodó kollégáimnak, hogy szálljanak ki.”
A hátsó autóban ülő egyik pénzszállító mindebből nem sokat látott: „A gépjármű oldalsó kis kockaablakán kinéztem, és láttam, hogy az autónkat körbeveszik felfegyverkezett emberek. A sofőrünk emlékeim szerint megjegyezte, hogy »hűha, megérkeztünk!«”. Kuznyecov ugyan nem igazán értette, mit kiabálnak neki a hangosbemondóból, de a nála lévő rádión keresztül utasította a kollégáit, hogy szálljanak ki az autókból. De a pénzszállítók nem mozdultak.
A vallomásaikban az ukránok arra következtetnek, hogy valamivel zavarhatták a rádióforgalmat, ezért nem értették Kuznyecov utasításait, márpedig, ahogy egyikük fogalmazott, „a helyszínen intézkedő személyek parancsának mi a szabályzat szerint csak a csoportvezető utasítására tehetünk eleget”. Az extitkosszolga ezért kicsit odébb lépett, hogy mindkét autóból lássák, és a kezével jelezte, hogy azonnal szálljanak ki. Ennek már eleget tettek.
vannak, amelyek Ukrajna tulajdonát képezik, és kérdőre vontam, hogy ki fog felelni azért, ha ezekkel valami történik. Azért kérdeztem ezt egyből, mert én felelek ezért a szállítmányért. Ez a személy elmondta nekem, hogy ezek a vagyontárgyak már nem a miénk, hanem az övéké, ezért már ne aggódjak értük” – emlékezett vissza a tábornok.
Március 5. volt ekkor, délután 1 óra. A bilincs a férfiakról több mint egy nappal később, március 6-án, a kora esti órákban kerül csak le, amikor rálépnek az Ukrajnába vezető Tisza-hídra Záhonynál. Addigra Kuznyecov két budapesti kórházat is megjár.
Az ukránok többsége utólag nem tudta pontosan megmondani, mennyi ideig feküdhettek ott a benzinkút parkolójában hátrabilincselt kézzel, kámzsával a fejükön, de a legtöbben egy órát saccolnak.
Ez stimmel is, más vallomásokból tudjuk, hogy a jelenlévő NAV-osok, akik az AH által tett feljelentés alapján a pénzmosás miatt indított nyomozásban eljártak, az autók átvizsgálását, a helyszíni szemlét háromnegyed 2-kor, kevesebb mint egy órával a rajtaütés után félbeszakítják, azzal, hogy azt a TEK-ben folytatják. Hajdu János szerint ez közös döntés volt a NAV-val, míg a két eljáró NAV-os vezető szerint egyszer csak ez volt a mondás, és már hozták is be az ukránokat és a két autót a TEK-be.
Mindez az ukránok szemszögéből úgy nézett ki, hogy egyszer csak felállították őket a földről, szó nélkül beültették őket egy kocsi hátsó ülésére egy testőrrel, és elindultak velük valamerre. „Sem az elfogáskor, sem azt követően nem kaptunk tájékoztatást arról, hogy mi az oka a velünk szembeni intézkedésnek, és milyen jogaink, illetve kötelezettségeink vannak” – hangsúlyozta a vallomásában Kuznyecov.
„A kezeimet hátul megfogták és betuszkoltak egy terepjáróba, a jobboldali hátsó ülésre. Először a fejemet tolták be a gépjárműbe, majd felültettek. A hátul megbilincselt kezeimre a bilincs úgy ráfeszült ekkor, hogy végig ordítottam, mert csontig szorította a csuklóimat, és kértem, hogy lazítsanak rajta. Kb. 20 percig utaztunk valahova, amelynek ideje alatt én végig görnyedve ültem az autóban. Minden kiabálásomra az volt a válasz, hogy »oké, oké«. Azt nem tudom, hogy ezt miért mondták, szerintem nem értették, hogy mit akarok mondani, illetve mit próbálok mutogatni” – meséli az egyik pénzszállító.
Emberek bejönnek, kérdéseket tesznek fel nekik, aztán kimennek, mások kérdeznek tőlük
Amikor megérkeztek a TEK Zách utcai épületébe, még mindig hátra volt bilincselve a kezük, és a szemüket maszkkal takarták. „Engem a megérkezést követően a bilincsemnél fogva kihúztak az autóból, és bekísértek egy épületbe, amiből én semmit nem láttam. Nagyon sok lépcsőn keresztül vezettek engem, ezért nem tudom megmondani, hogy hányadik emeletre vittek, talán a 7. lehetett. Közben kértem, hogy legalább annyira vegyék le a fejemről a maszkot, hogy a lépcsőket lássam. A bilincset középen fogták meg az összekötő szemnél, és annál fogva mozgatták, tehát ki volt fordulva a kezem” – nagyjából ugyanezt mondják el mind a heten.
A pénzszállítókat külön szobákban helyezték el, ahol innentől két TEK-es őrizte őket. A megérkezésük után leültették őket egy székre, és előrebilincselték a kezeiket, de a maszkot rajtuk hagyták. Ezután mindannyiukat megvizsgálta egy orvos.
Többen úgy emlékeznek vissza, a vizsgálat idejére meztelenre vetkőztették őket, mások azt mondják, csak részben kellett levetkőzniük, az alsónadrágjuk rajtuk maradhatott, de van olyan is, akitől csak megkérdezték, van-e bármi panasza, érez-e fájdalmat. Van, akinek elmondták, hogy orvos fogja megvizsgálni, és kérésére a vérnyomását is megmérték, de olyan is, aki állítása szerint azt sem tudta, mi történik, csak bekötött szemmel állt 20 percet a szobában, anyaszült meztelenül. Fizikailag egyiküket sem bántalmazták a vizsgálat során, erről a vallomásukban külön nyilatkoznak.
A NAV-os vezetők korábban már feldolgozott visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a NAV már elkezdte az ukránok meghallgatását, amikor azt a jelzést kapták, hogy először az AH fogja a pénzszállítókat kihallgatni. Az ukránok néhány kivételt leszámítva nem tudják biztosan, az őket kihallgatók közül ki NAV-os és ki AH-s, ezért annyit érzékeltek, hogy emberek bejöttek, kérdéseket tettek fel nekik, aztán kimentek, mások kérdeztek tőlük, esetleg később az első kihallgatóik visszajöttek még néhány kérdést feltenni.
Van, akinek a NAV-osok jelezték, melyik szervtől jöttek, de a vallomások szerint ez sem minden esetben történt meg. A rendelkezésre álló információk alapján mi sem tudjuk megállapítani, éppen kik teszik fel a kérdéseket az ukránoknak, vagy hogy egyáltalán mindannyiukat kihallgatta-e mindkét szerv, tehát a NAV is és az AH is.
„Közöltem, hogy 2021 óta nyugdíjas vagyok”
Az ugyanakkor biztos, hogy a csapat vezetőjét, Hennagyij Ivanovics Kuznyecovot kihallgatta az AH, sőt, minden bizonnyal vele kezdtek. Kuznyecovhoz az orvosi vizsgálat után (melynek során visszaemlékezése szerint felhívta arra a kommandósok figyelmét, hogy „második csoportos rokkant beteg”) bejött két férfi, egy idősebb és egy fiatalabb. Utóbbi tette fel a kérdéseket, az idősebb pedig fordított.
„A szobában volt rajtunk kívül két TEK-es, és folyamatosan volt, hogy bejöttek egyéb személyek is, azt nem tudom, hogy ők kik voltak. Kérdéseket tettek föl nekem a katonai szolgálatommal kapcsolatban, kérdezték a rendfokozatomat, illetve hogy kik voltak a feletteseim. Ugyanezeket a kérdéseket járták körbe az ukrán titkosszolgálatnal (SZBU) teljesített szolgálatommal kapcsolatban is.”
Kuznyecov mondta nekik, hogy milyen rendfokozatban és hol szolgált tábornokként, „valamint közöltem, hogy 2021 óta nyugdíjas vagyok, és az Oschadbanknál dolgozom, és közöm nincs már az előző munkahelyeimhez. Utána megkérdezték, hogy hová visszük a szállítmányt. Megmondtam, hogy ez a szállítmány Ukrajna tulajdonát képezi, és ezt a pénzt az Oschadbank központi részlegébe visszük. Utána vége lett a beszélgetésnek”. Jegyzőkönyv Kuznyecov szerint nem készült.
A többiek esetében a kérdések inkább a pénz körül forogtak.
Le szoktunk-e térni az útvonalról, és a pénz egy részét máshol adjuk-e ki
„A kihallgatás elején a maszk rajtam volt, később azt levették, jeleztem, hogy a kezemet töri a bilincs, ezért azt hátulról előre bilincselték. Ez az első kihallgatás 30-40 perc lehetett, azt nem tudom, hogy mikor kezdődött. Azt kérdezték, hogy mit szállítunk, és miért megyünk Magyarországon keresztül. Elmondtam, hogy azokat az értékeket szállítjuk Ukrajnába, amiket a Raiffeisen Banktól kapunk” – aki ezeket mondta a vallomásában, úgy emlékszik, az egyik kihallgatóján mellény volt, amiből arra következtetett, hogy a NAV-től jött, valószínűleg azért, mert a pénzügyőrök NAV-feliratú mellényt viseltek (ezt a NAV-os vezetők tanúvallomásaiból tudjuk).
Ugyanez a pénzszállító mondta a következőket is:
„Ezen kihallgatás után jött két nyomozó, ekkor már maszk nem volt rajtam, tehát láttam őket. (…) az érdekelte, hogy hol dolgoztam a bank előtt, és hogy hol szolgáltam. Én úgy gondolom, hogy ők azt várták, hogy fegyver lesz nálunk, valahonnan ilyen információjuk lehetett, mert nagyon meglepődtek, hogy nem volt nálunk fegyver. (…) Miután ők kikérdeztek, elmentek a szobából. Olyan kérdéseket tettek fel, hogy mikor vettek fel erre a munkára, hogyan kerültem ebbe a csoportba, le szoktunk-e térni az útvonalról, és a pénz egy részét máshol adjuk-e ki.
Általánosságban azt kérdezték, hogy a dokumentumoktól eltérően máshová is szoktunk-e szállítani pénzt. Arra emlékszem, hogy amikor ezeket kérdezték, akkor előhozakodtak azzal, hogy Szerbiába szállítunk-e pénzt, de azt nem tudom, hogy ezt miért kérdezték. (...) Miután ők kimentek, visszajött az a szemüveges férfi és a mellette ülő hölgy, aki az első kihallgatásomon jelen volt. Őket már konkrétan a pénzszállítás menete érdekelte. Azt kérdezték, hogy mit szállítunk, hová szállítunk és hogy Kijeven kívül bárhol máshol meg szándékozunk-e állni”.
Egy társa így emlékszik vissza a kihallgatásokra:
„Három ember jött, egy tolmács és két asszisztens. A nő volt a tolmács. Egész idő alatt a tolmács hölgy folyamatosan azzal zsarolt engem, hogy itt fog tartani Magyarországon, ha nem fogok együttműködni. A tolmács a kérésemre oroszul beszélt. Ekkor követelték tőlem a tolmácson keresztül, hogy mondjam meg a nevét és címét annak az embernek, akinek a szállítmányt visszük.A tolmács azt állította, hogy mi hazudozunk, nem Ukrajnába visszük a pénzt, hanem Magyarországon készítünk elő forradalmat”.
Egy harmadik pénzszállító vallomása:
„Részletesen kikérdeztek az értékszállítással kapcsolatban, így a pontos helyszíneket – hol vesszük át az értéket, hova visszük –, útvonalat és neveket kérdezték, továbbá hogy kik vesznek reszt a szállításban, megállunk-e Magyarországon a szállítás során. Ezek a férfiak kedvesek voltak, legalábbis annak mutatták magukat, még elnézést is kertek, hogy ilyen helyzetbe kerültem.
Jegyzőkönyv nem készült, úgy emlékszem, hogy maguknak jegyzeteltek valamit, de én semmit nem írtam alá. Most talán úgy emlékszem, hogy a vámhivataltól érkeztek ezek a személyek. (...) Ezt követően másfél, két óra telhetett el, majd három személy érkezett hozzám, (…). Kérdésre elmondom, hogy őket nyomozóként azonosítom, nem vámosokként.
Eszembe jutott most, hogy a tolmács kérdésére úgy nyilatkoztam, hogy természetesen ukránul szeretnék beszélni. (…) Az érdekelte őket is, hogy mi volt a szállítmány sorsa, azt honnan, hová szállítottuk, mi a helyzet a dokumentációjával és hogy hogyan történt a rajtaütés. Én mindent elmondtam”.
Március Magyarországon
Egy nappal azelőtt, hogy a TEK rajtaütött az ukránokon, Orbán Viktor Rónai Egon műsorának volt a vendége. Az interjú egy pontján az akkori miniszterelnök sejtelmesen arról beszélt, információi vannak arról, hogy a Tisza Pártot „az ukránok” pénzelik.
A rajtaütés utáni napokban ezt a narratívát összekötötték a pénzszállítókkal. Elterjedt, hogy az ukránokon nem az M0-ás körgyűrűn, hanem az M5-ösön ütöttek rajta, vagyis a pénzszállítók nem is Ukrajnába tartották, hanem valahova máshova. Később az is kiderült, hogy az akció időpontjáról az AH szerint a kormányzat határozott.
Március 7-én DPK-gyűlést tartottak, ahol Orbán és Lázár János is arra utalgatott, az ukránok a Tiszának hozhatták a pénzt.
A miniszterelnök azt mondta, nem érti, mit kerestek a járművek az M5-ösön, Lázár János pedig azt, hogy „az M5-ös a Tiszához vezet”.
A DPK-gyűlésen egy kérdező is érdeklődött arról, mit kereshettek az M5-ösön az autók, Orbán viszont nem pontosította őt, hanem azt mondta, ő sem érti, szerinte is sok kérdés van még. „Élek a gyanúperrel hogy a sok ukránbarát hang Magyarországon csak részben szívből jövő, a másik része zsebből jövő. Tudni akarom, hogyan kerülnek azok a pénzek a zsebekbe” – mondta.
„Ukrajna lemondott róla”
Az egyik pénzszállító a kihallgatása során egy ponton visszakérdezett, tudja-e a konzul, hogy letartóztatták őket. „Azt válaszolta erre a tolmács, hogy rólam mindenki lemondott, és most ki fognak engem kérdezni”. Szerinte ezt a tolmács magától mondta, nem fordított. Később még egyszer azt mondták neki, hogy „Ukrajna lemondott róla”. Amikor az eljáró ügyész a kihallgatása során megkérdezi, szerinte mi volt ezeknek a kijelentéseknek a célja, azt válaszolta, nyilvánvalóan az, hogy megijesszék.
Az ukrán nagykövet március 6-án próbált bejutni a TEK Zách utcai központjába, ahol a pénzszállítókat fogva tartották, de a TEK-esek nem engedték be.
Az a pénzszállító, akinek állítása szerint azt vágták a fejéhez, hogy Magyarországon készítenek elő forradalmat, úgy emlékszik, kérte, hogy biztosítsák a konzul jelenlétét. „Amikor kértem a konzult, ők semmit sem válaszoltak, csak megfordultak, és kimentek a helyiségből. Valamennyi idő eltelt, és ezt követően megint egy kihallgatás kezdődött más személyekkel. A két kihallgatás közötti szünetben a szőke tolmácsnő visszajött hozzám, hozott nekem egy üveg vizet, és közölte, hogy a konzul lemondott rólam”.
Tőle többet nem tudunk meg, mert ezen a ponton az ügyész megkérdezi, vállalná-e a „műszeres vallomásellenőrző vizsgálatot”, vagyis a hazugságvizsgálót, amire azt válaszolja, megfontolja, és később nyilatkozik, és ezzel véget is ér a meghallgatása.
Tanú vagy nem tanú?
Három pénzszállító említi a vallomásában, hogy tájékoztatták arról, tanúként hallgatják ki. „Én kérdeztem, hogy miféle tanú vagyok, akinek a kezein bilincs van, illetve érdeklődtem, hogy milyen ügyben kell tanúskodnom. Ők erre azt mondák, hogy nem mondhatják meg” – mondja erről egyikük. Egy másik pénzszállítóval állítása szerint közölték, hogy pénzmosás miatt folyó eljárásban hallgatják ki tanúként, de a bilincs mindvégig rajta volt, „hiába közölték velem, hogy tanúként hallgatnak ki, ebből arra következtettem, hogy nem is tanú a jogállásom”.
Egy társa úgy emlékszik vissza, amikor a NAV-osok bejöttek a szobába, jelezte nekik, hogy bilincsben van, és kérte, hogy vegyék le róla, „de azt a választ kaptam, hogy sajnos ezt nem ők döntik el”. Utóbbi egybevág a NAV-os vezetők tanúvallomásaival, akik azt állítják, többször kérték a TEK-et, hogy vegyék le a tanúról a bilincset, de ezt ők megtagadták, az ügyészség gyanúja szerint Hajdu János parancsára.
Kuznyecovnak mondták, milyen ügyben hallgatják ki, és azt is, hogy tanúként. „A nyomozótól megkérdeztem, hogy miféle tanú az, aki a bilincsben van. Azt is megkérdeztem, hogy van-e olyan határozat, amely szerint a tanút előállíthatják testi kényszerrel. Azt is sérelmeztem, hogy tanúként állítottak elő úgy, hogy nem kaptam tájékoztatást a jogaimról és a kötelezettségeimről, illetve ügyvédet és konzuli védelmet kértem. A nyomozó azt válaszolta, hogy ez nem az ő kompetenciája, nem ő felel ezért, neki csak annyi a dolga, hogy kihallgasson” – meséli Kuznyecov.
Őt tovább kérdezgették a pénzről, amit értetlenül fogadott. „A nyomozó ezután mondta, hogy térjünk át a kihallgatás tárgyára, és azzal kapcsolatban kérdezgetett, hogy a szállítmányt kinek, és hova visszük. Közöltem vele, hogy ennek megválaszolására semmit nem kell tenni, csak megnézni a szállítási dokumentációt, de ezek az adatok a NAV adatbázisában is minden bizonyára megvannak.
Ezt abból gondolom, hogy az Európai Unióban az elektronikus vámrendszerek egy közös adatbázist alkotnak, és a szállítmányt bejelentettük. (…) Közöltem vele, hogy ezeket az információkat a dokumentumok alapján a magyar hatóság is láthatja, de a nyomozó közölte velem, hogy a dokumentumokat nem áll módjában megtekinteni, ekkor énközöltem vele, hogy az esetben, ha sem dokumentáció, sem konzul, sem védő nincs, nem vagyok hajlandó együttműködni.
A történtek fényében a jegyzőkönyvet sem írtam alá, arra emlékszem, hogy ezt a tolmács aláírta."
Mostanra már értem
"A kihallgatás után a NAV-osok összeszedték a cuccaikat, és kimentek a szobából. Egy ideig egyedül voltam, az őrzésemet folyamatosan két rendőr végezte, majd visszajött az a két ember, aki az első meghallgatás során beszélgetett velem. Közölték, hogy folytatni szeretnék a beszélgetést, mert lenne pár pontosító kérdésük.
Arra irányult a kérdés, hogy hogyan állt össze az a csoport, aki a pénzt szállítja, és mi az oka annak, hogy köztük volt rendőr és katonák is vannak. Elmondtam nekik, hogy ennek az az oka, hogy mivel nemzetközi pénzszállításról van szó, ezért ennek feltétele, hogy a csoport egy része megfelelő végzettséggel rendelkezzen. Ehhez a tevékenységhez egyébként engedélyek is kellenek. A rendőrrel kapcsolatban elmondtam, hogy ő sok-sok évvel ezelőtt rendőrként szolgált, de jelenleg semmilyen kapcsolatban nem áll már a rendőrséggel. A katona 67 éves, és egyébként még a Szovjetunió idején szolgált katonaként.
Ismételten rákérdeztek, hogy miért nincs nálunk fegyver, amire elmondtam, hogy a nemzetközi jogszabályok ezt nem írják elő. Mostanra már értem, hogy azért kérdezték ezeket, mert azt feltételezték, hogy a szállítást végző csoport egy speciális alakulat, akik valami titkos műveletet végeznek a szállítmánnyal.
Kérdezték, hogy a szállítmányt itt tudom-e hagyni Magyarország területén. Közöltem velük, hogy ez lehetetlen, mert ez a szállítmány szerepel egy adatbázisban, és már a záhonyi határkirendeltség NAV-osai értesítve lettek arról, hogy a szállítmány el fogja hagyni Magyarország területét. (…) Mi nem érkezhetünk meg a határra úgy, hogy nincs nálunk a szállítmány. (…)
Ismételten kértem, hogy magyarázzák el nekem, hogy mi, miért történik, kérdeztem, hogy milyen státuszban vagyok jelen, és kértem konzuli védelmet, illetve ügyvédet. Azt mondták, hogy a konzul nem veszi föl a telefont, ezért nem tudnak ebben segíteni. Ezután ők kimentek, és egy ideig megint egyedül maradtam a rendőrök őrizetében.”
Kuznyecov kihallgatása aztán ezen a ponton teljesen félresiklik.
„Artikulálatlanul ordítottam”
„Bejött egy tolmács, aki adott nekem egy szendvicset. Úgy gondolom, hogy ezt azért hozták, mert eljött a vacsora ideje, és már valamit ennem kellett. Kétszer beleharaptam a szendvicsbe, illetve egy korty vizet is ittam. Ezek után rosszul lettem.
Visszaadtam a szendvicset a tolmácsnak, és közöltem vele, hogy mivel cukorbeteg vagyok, és nem vettem be a gyógyszereimet, amik az autóban lévő táskámban vannak, ezért elképzelhető, hogy felborult az egészségügyi állapotom.
A rendőrök közül valaki a gyógyszereimet a szobába hozta az autóból, és közölték velem, hogy mivel nem működök eléggé jól együtt velük, ezért nem kaphatom meg a gyógyszereimet. Megkértek rá, hogy soroljam fel, hogy milyen gyógyszereket szedek. Az összes általam felsorolt gyógyszer közül egyedül a Metformint ismerték, és hoztak nekem valamilyen gyógyszert, amire azt mondták, hogy az Metformin. Bevettem ezt a tablettát, de ezek után még rosszabbul lettem, elkezdtem a tudatomat elveszteni, bódult állapotba kerültem.
Közölték velem, hogy hamarosan jönni fognak a TEK orvosi ügyeletéről. A helyszínre érkező személyek megmérték a vérnyomásomat, a pulzusomat, és EKG-t is készítettek. Ekkorra már a bilincs szorításától egyébként elkezdtek lilává válni az ujjaim és a tenyerem, mivel a bilincs nagyon szorította a csuklómat, így nem volt jó a kezemben a vérkeringés. A bilincs mérete túl kicsi volt.
Ekkor a bilincs már nagyon hosszú ideje a kezemen volt, szerintem kb. 10 órát, és elszorította azt. A tolmács közölte velem, hogy a TEK-es szakemberek adatai szerint romlik az állapotom, ezért mentőt hívnak hozzám. Erre én közöltem, hogy ügyvéd és konzul nélkül visszautasítok mindennemű segítséget, az lenne a legnagyobb segítség, ha visszakapnám a gyógyszereimet.
Erre azt válaszolták, hogy akkor erőszakkal fognak cselekedni. Ekkor bejött a szobába egy pár rendőr, aki erőszakkal megpróbált engem átültetni egy tolókocsiba. Eközben megütötték a sérült lábamat térddel, és az orromat, illetve a számat is valami puha anyaggal.
Ahogy ültem, a sérült lábamat oldalról térddel rúgták meg. Azt nem tudom, hogy az arcomat mivel ütötték meg, ekkor a fejem előre volt hajtva, elképzelhetőnek tartom, hogy valakinek a könyökén volt egy könyökvédő, és azzal ütött oda. Ezek nagyon pontos ütések voltak, nem véletlen mozdulatok.
Körülbelül négyszer ütöttek meg az arcomon, illetve négyszer rúgták meg a lábamat. Ezek erőteljes mozdulatok voltak, ezzel próbáltak együttműködésre bírni. Ezek nekem nagy fájdalmat okoztak, és kiabáltam is. Artikulálatlanul ordítottam, nem mondtam semmit.
Fogalmam sincs róla, hogy ki bántalmazott, azt sem tudom, hogy egy vagy több ember tette-e ezt. Nagyon sokan voltak a szobában, többségükön maszk volt. Az fájt a legjobban, amikor ezt követően a kezeimet a bilincsnél fogva elkezdték húzni. Erőszakkal átültettek a tolószékbe, és elvittek. Miközben ütlegeltek, a vállamba egy injekciót is kaptam valakitől. Azt nem tudom, hogy hova vittek, a szállítás közben többször elvesztettem az eszméletemet.”
„Azt kellett volna még, hogy egy ukrán volt titkosszolga meghaljon a TEK őrzésében”
Kuznyecov rosszulléte több másik vallomásban is előkerül. Az egyik ukrán pénzszállító emlékszik arra, hogy „a kihallgatás ideje alatt valami szörnyű ordítást hallottam kintről, amiről azt feltételeztem, hogy a kollégáim azok. Olyan kiabálás volt ez, mintha valakit meg akarnának ölni. Nem értettem konkrét szavakat, olyan volt, mintha valaki fájdalmában üvöltött volna. Ez kb. 1 percig tartott, és nekem úgy tűnt, mintha távolodott volna ez a hang tőlem”.
Az egyik NAV-os vezető a tanúvallomásában arról beszélt, később a kollégáitól úgy értesült, hogy „a kihallgatás ideje alatt kiabálást hallottak”, de nem tudja, pontosan mi történt. Mindkét NAV-os vezető, akiknek ismerjük a vallomását, emlékszik arra, hogy miután a NAV kihallgatta Kuznyecovot, azt látták az akciót irányító operatív törzsnek a TEK épületében berendezett teremben a kivetítőn, amely Kuznyecov szobáját mutatta, hogy a férfi „rosszul lett, vagy rosszullétet színlelt”.
Ezzel az epizóddal kapcsolatban két szempontot érdemes figyelembe venni. Kuznyecov, ahogyan maga is mondja, az ukrán titkosszolgálat kötelékében volt, vagyiskiképezték az olyan helyzetekre, mint amilyenben a TEK épületében találta magát, sőt, minden bizonnyal ennél sokkal súlyosabbakra is. És a múltja sem patyolattiszta. Ahogyan azt a Telex korábban megírta, hivatalos ukrán bírósági nyilvántartások szerint 2011-ben elítélte a kijevi bíróság.
A másik fontos szempont, hogy Kuznyecov arról is beszél a vallomásában, hogy miután visszatért Ukrajnába, kórházi kezelést kapott. „Ideiglenes emlékezetkiesésem is volt egyébként, rehabilitáltak” – mondja. Mindezzel együtt a 444 úgy tudja, hogy amit Kuznyecov az előbbiekben a rosszullétéről elmondott, lényegét tekintve megfelel a valóságnak, azzal együtt, hogy arra több, az ügyet ismerő forrásunk is utalást tett, a következményeket nézve mindegy, hogy Kuznyecov valóban nagyon rosszul lett, esetleg rosszul lett, de rá is játszott, vagy színlelt.
Bármi is volt a terv az ukránokkal, Kuznyecov rosszulléte abba az irányba lökte az eseményeket, hogy minél hamarabb kitoloncolják őket Magyarországról. Ahogyan egy forrásunk fogalmazott:„Az kellett volna még, hogy egy ukrán volt titkosszolga meghaljon a TEK őrzésében”.
A NAV-osok elmondása szerint a TEK orvosa lehetett, aki először ellátta Kuznyecovot, ő injekciót is adott a karjába. Ekkor „a törzsben valaki részéről, szerintem egy TEK-estől elhangzott, hogy azonnal mentőt kell hívni hozzá. A szemlét végzőknek le is kellett szólni, hogy vegyenek elő valami szürke táskát, amiben az ember gyógyszerei voltak, de egyébként az orvos később nem engedte, hogy abból bármit bevegyen, mivel nem lehetett tudni, hogy pontosan milyen gyógyszert akar fogyasztani” (idézet a NAV-os tanúvallomásból). Később Kuznyecovot elszállították, az egyik NAV-os szerint mentővel.
Ez egybevág Kuznyecov visszaemlékezésével is, aki állítása szerint egy kórházban tért magához, ahol megszúrták a csuklóját. „Megkérdeztem a tolmácstól, hogy milyen injekciót kaptam, aki azt felelte, hogy ez vérvizsgálathoz kell. Azt nem tudom megmondani, hogy vért vettek, vagy beadtak-e valamit.
Elmondtam a tolmácsnak, hogy nem egyezek bele abba, hogy bármilyen orvosi beavatkozást végezzenek, és szerintem ez kínzásnak számít. Ezt követően mondták, hogy rendben, majd visszavittek ugyanabba a szobába autóval, ahonnan elvittek.
A szobában voltam, amikor visszajött hozzám az a fiatalember, aki az első meghallgatásomat végezte, de én ekkorra már olyan rosszul voltam, hogy nem igazán emlékszem a történtekre. Arra biztosan emlékszem, hogy ez a fiatalabb férfi bejött, és amikor látta, hogy rosszul vagyok, egyből gyorsan ki is ment.
Elkezdtem rángatózni, és a földre estem, ekkor a TEK egészségügyi személyzete ismét bejött, és több vizsgálatot végzett rajtam. A vizsgálatokat követően a tolmács ismételten megkérdezte, hogy beleegyezek-e abba, hogy egészségügyi ellátásban részesítsenek.
A tolmács azt is elmondta nekem, hogy a vizsgálatokat a TEK egészségügyi szolgálatának a vezetője végezte el, aki egy nagyon komoly szakember, és azt javasolja, hogy szállítsanak el egy egészségügyi intézménybe. Figyelembe véve a saját fizikai állapotomat, én ebbe végül beleegyeztem, és elszállítottak egy mentőautóval egy kórházba.”
Kitoloncolás, aztán mégsem
Kuznyecov tehát másodjára is kórházba került. Hajdu János elmondása szerint is két kórházban járt az extitkosszolga, amíg a TEK őrzésében volt, a Semmelweis Egyetem klinikáján és az Észak-pesti Centrumkórházban, vagyis a Honvédkórházban, ezt a TEK volt főigazgatójának vallomásából tudjuk. Később Kuznyecov is azt mondja, azt, hogy pontosan milyen sérüléseket szenvedett el a bántalmazás következtében, „az Észak-pesti Centrumkórházban kiállított ambulánslap pontosan tartalmazza”.
Kuznyecovnak állítása szerint a kórházban kanült helyeztek a karjába, vérvizsgálatot végeztek, illetve kapott infúziót, ami emlékei szerint reggelig ment.
„A kórházban egyébként a doktornő is észrevette, hogy meg vannak lilulva a kezeim a bilincstől, és jelezte a TEK-nek, hogy vegyék le rólam a bilincset. A tolmács egyébként azt közölte velem, hogy nem tehetnek semmit, mert ha lazítanak a bilincsen, akkor az már nem fogja összefogni a kezeimet. Erre én azt válaszoltam, hogy a tapasztalt rendőrök bilincstágítót használnak.
Ezek után a bilincset levették a kezemről, és a két csuklómra egy-egy gyorskötegelőt raktak, amit a bilinccsel összefogattak. Ezután kaptam az általam már említett infúziót, amikor már jobb lett a keringés a kezemben, és elmúlt az elszíneződés is. Szerintem valami vértisztító anyagot kaptam az infúzióba, mert nagyon gyakran kellett járnom mosdóba. Ezen kívül a TEK részéről valaki odaadta a gyógyszereimet a kórházi orvosnak, aki abból átadott nekem egy estére való adagot, ezt bevehettem. Az éjszaka folyamán nem tudtam aludni, de gyakran elvesztettem az eszméletemet. Reggelre már jobban voltam.
Másnap reggel, tehát március 6-án levették az infúziót, de továbbra is meg voltam bilincselve, vagy a kezeim össze voltak bilincselve, vagy az ágyhoz volt az egyik kezem hozzábilincselve.
Dél körül odajött hozzám az orvos, és átadta nekem a saját telefonját, amelyen éppen folyamatban volt egy hívás. A vonalban egy orosz tolmács volt. A tolmács közölte velem, hogy hazaengednek Ukrajnába, és hamarosan el fognak szállítani a záhonyi határátkelőhöz.
Először beültettek egy tolókocsiba, majd kivittek ennek segítségével egy mentőautóba, és elvittek a kórház kerítéséig, majd megfordultak, és ismét visszavittek a kórházi szobába. Ekkor nem volt maszk a fejemen, csak a kezeim voltak összebilincselve.”
Visszatettek az ágyba, ahonnan elvittek, és ismételten odajött hozzám az orvos, aki a telefonját ismételten átadta nekem. A telefonba a tolmács szólt bele megint, és közölte velem, hogy Ukrajna lemondott rólam, és most a hatóság fogja eldönteni, hogy mi lesz velem a későbbiekben.
Körülbelül 40 perc telt el, majd ismét az ágyamhoz jött az orvos, és átadta nekem a telefonját. Ekkor a tolmács közölte velem, hogy kiutasítanak az országból, és erőszakkal ki fognak toloncolni. (…) A tolmácstól megkérdeztem, hogy mi lesz a személyes tárgyainkkal, ha kiutasítanak, és ő közölte velem, hogy ezeket a határon majd megkapjuk.”
Ez a furcsa közjáték több pénzszállítóval is megtörtént. Március 6-án, tehát az elfogásuk másnapján a magyar hatóságok bejelentették, hogy kitoloncolják őket Ukrajnába, levitték őket egy autóhoz, aztán rövid várakozás után vissza a szobába, és újra le. Másodjára már elindultak. Nem tudjuk, mi lehetett ennek az oka.
A kiutasításról az akcióban résztvevő NAV-osok vallomása alapján előző nap, március 5-én döntöttek. Miután a pénzügyőrök közölték, hogy a tanúkat a kihallgatások végeztével elengedik, nagy telefonálgatás kezdődött, majd „elhangzott az AH munkatársai részéről, hogy az érintett ukránokkal szemben »BTT« lesz”. Az eljáró NAV-os a vallomása szerint ekkor még nem tudta, hogy ez “beutazási és tartózkodási tilalmat” jelent, nem is neki mondták, csak hallotta, ahogy az operatív törzs tagjai egymás között erről egyeztetnek.
Hajdu János vallomása szerint másnap reggel, március 6-án jelezték neki (vagy a NAV-osok, vagy a helyettesei), hogy az idegenrendészet kiutasítja az ukránokat Magyarországról. Erre ő megkérdezte, mi legyen velük, és „az a döntés született, hogy le kell őket szállítani az ukrán határra”. Erre a feladatra kijelölt egy TEK-est, aki nem sokkal később el is indult a pénzszállítókkal.
Mindeközben a többiek
Miközben Kuznyecovot egyik budapesti kórházból a másikba cipelte a TEK, a társai kihallgatása is befejeződött. A NAV munkatársai a két pénzszállító autó átvizsgálását a TEK Zách utcai központjának egyik hangárjában végezték. Ezen a szemlén kötelező az érintetteknek is részt venni, egyfajta tanúként, ez jogszabályi előírás. Erre kijelöltek két ukránt, akik, amíg a NAV intézkedett, ott ácsorogtak az autók mellett március 5-én késő estig, aztán másnap délelőtt is, amíg a szemlét be nem fejezték. Semmi említésre méltó nem történt velük ez idő alatt.
Az ukránok az éjszakát is bilincsben töltötték. „A bilincset egészen a kitoloncolásomig egyetlen egy alkalommal vettek le rólam, amikor a mosdóra kellett mennem. Az éjszaka folyamán el akartam menni mosdóra, de nem engedtek, azt mondták a TEK-esek, hogy 6 óra előtt nem lehet mosdóra mennem. Reggel 6 órakor már kiengedtek a mosdóra” – mesélte egyikük.
Van, aki elmondta, hogy amikor mosdóba ment, a bilincs a „kialakításából fakadóan mozgás hatására még jobban rászorult” a kezére, ilyenkor kérte az őröket, hogy lazítsanak rajta, akik ezt megtették. Hozzátette, bántalmazás nem érte, de mindvégig bilincsben tartottak, bilincsben kellett aludnia, ami ráadásul szerinte „kisebb volt, mint amilyennek lennie kellett volna”, elszorította a kezét, amely elkékült, és még 2-3 hétig fájdalmai voltak, a csuklójánál fájt a csont.
Enni szendvicset és vizet kapott, ahogyan a többiek is. Azt is elmondja, végig aggódott, mi fog vele történni, mert erről semmilyen tájékoztatást nem kapott. A legrosszabb félelme az volt, hogy börtönbe kerül Magyarországon.
Az egyik társa, amikor az ügyész a kihallgatásán megkérdezte, bántalmazta-e bárki, így válaszolt:
„Verni nem vertek meg. Csak maga a fogva tartás volt nagyon szigorú és durva. Azt sérelmezem, hogy amikor a mosdóra mentünk, az első alkalommal még levették a kezemről a bilincset az épületben, de később már bilincsben kellett a mosdóra mennem, ezért a nadrágom sliccét nem tudtam visszagombolni. Amikor kértem, hogy segítsenek visszagombolni, akkor kinevettek az engem őrző rendőrök, és mondták, hogy »jól van az úgy«. A kezemet sem tudtam megmosni”.
Egy másik pénzszállító is azt mondja, nem bántották, csak durván viselkedtek vele, de sérülései nem keletkeztek. Neki is össze volt bilincselve a keze az elfogása pillanatától egészen addig, amíg vissza nem tért Ukrajnába.
Van olyan pénzszállító is, aki úgy emlékszik vissza, az éjszaka folyamán a legtöbb időt a széken ülve töltötte, „míg egyszer jött egy váltás, akik kedvesebbek voltak”, és felajánlották neki, hogy feküdjön le a szobában lévő ágyra, még a bilincset is levették a kezéről, a maszkot pedig a fejéről. „Kb. egy órát pihentem az ágyon, mert váltás történt, és az ekkor megérkező őrök ismét megbilincselték a kezem, és a fejemre maszkot húztak.
Ekkor én kikéredzkedtem a mosdóra, ahová kikísértek, majd ismét a székre ültem. Ezt követően már nem aludtam. Arra emlékszem, hogy többször kikéredzkedtem az éjszaka folyamán a mosdóra, de kb. minden második ez irányú kérésemnek tettek csak eleget.” Egyébként elmondása szerint nem sérelmezett semmit, „elfogadta a történteket”.
Amikor arról kérdezte az ügyész, bántalmazta-e bárki, azt mondta, senki nem verte meg, pszichés nyomás alatt állt. „Például kérdeztem, hogy kapcsolatba léphetek-e a feleségemmel, aki infarktust szenvedett el korábban. Ez még az első meghallgatásomon volt, amikor maszk volt a fejemen. Nem éreztem, hogy bármire kényszerítettek volna, ezekre a kérdésekre akkor is válaszoltam volna, ha nem vagyok maszkban és bilincsben.
Az első kihallgatás alatt egyébként sokkos állapotban voltam, nem igazán tudom megfogalmazni, hogy milyen érzéseim voltak. Nem féltem, de nagyon aggódtam a feleségem miatt. Miután hazamentem, ismét kórházba kellett vinnem a feleségemet infarktus gyanújával. Az engem meghallgatóknak mondtam, hogy nagyon aggódom a feleségemért, de erre semmit sem válaszoltak”.
„Valami »migrációs rendőrség« jöhetett”
Március 6-án napközben már nem hallgatták ki egyik pénzszállítót sem. Kettejüknek a NAV-os szemle alatt a hangárban kellett várakozniuk, a többiek a szobákban maradtak. Valamikor napközben az Országos Idegenrendészeti Főosztály munkatársai sorra megkeresték őket, és közölték velük, hogy ki vannak utasítva az országból.
Ezt mindannyian tudomásul vették, és aláírták az erről szóló iratokat, amelyeket eléjük raktak. Ketten emlékeznek arra, hogy megkérdezték tőlük, Ukrajnában fenyegeti-e őket bármilyen veszély, és hogy vannak-e Magyarországon élő rokonaik (nem hiszik, és nem a válasz). A többiek nem emlékeztek ilyesmire, csak hogy aláírták a papírt, és már vitték is őket az autóhoz.
Az egyik ukrán, aki a hangárban várakozott a pénzszállító autóknál, miközben a NAV-osok vizsgálódtak, így emlékezett vissza a kiutasításának körülményeire:
„Valami »migrációs rendőrség« jöhetett a helyszínre. Ez a hatóság közölt velünk egy határozatot, miszerint veszélyeztetjük Magyarország nemzetbiztonságát, ezért kiutasítanak minket Magyarországról. Miközben aláírtam ezt a határozatot, én is és a hatóság tagjai is nevetgéltünk, hogy »biztonság, nem biztonság, ez van«.”
Hajdu János a vallomásában utalt arra, hogy „sürgősen kellett intézni az érintettek kitoloncolását”, de azt nem tudta megmondani, az idegenrendészeti eljárásnak mi volt az alapja, és hogy ki volt a kezdeményező.
Az idegenrendészeti őrizetet és az ukránok másnapi, március 6-ai kiutasítását Magyarországról az AH jelentésére alapozták, amelyre a pénzmosási ügyet is. Az idegenrendészeti eljárást az ukránok jogi képviselője, Horváth Lóránt a Fővárosi Törvényszéken megtámadta, közigazgatási per van folyamatban.
Május 18-án a hét ukrán magánszeméllyel szemben elrendelt kiutasítást, valamint a három éves beutazási és tartózkodási tilalmat az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság visszavonta. A hatóság indokolása szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal az elfogáskor tett javaslatát a továbbiakban nem tartotta fenn, ezért a kiutasítás jogalapja megszűnt.
Egy ügyész, aki ebben a közigazgatási eljárásban betekinthetett az AH jelentésébe, a pénzszállítók jogi képviselőjének közleménye szerint azt nyilatkozta, hogy a „nemzetbiztonsági kockázatra utaló tényeket kellő adattal nem támasztotta alá”.
Az ukránok maszkban és bilincsben érkeztek a határhoz, ahol rövid várakozás után kiszállították őket az autóból. Ismerős a látvány, amikor leveszik róluk a kámzsát: a záhonyi Tisza-híd zöld fémszerkezete, a híd túloldalán Ukrajna. Megszabadították őket a bilincstől, és gyalog elindultak a határ felé. Egyikük még visszafordult, és elköszönt a fogva tartójától:
„Viszlát!”